A „Támogatom az LMBT közösséget a népszavazáson” közösségi finanszírozási kampányt azért indítjuk el, hogy anyagi támogatást szerezzünk a mozgósításhoz az egyenlő jogokért folyó küzdelemben.

A Román Alkotmány módosításáról szóló népszavazás, amely a család fogalmának szűkítését célozza, öles léptekkel közeledik. A képviselőház már jóváhagyta az állampolgárok kezdeményezését, csupán a szenátus szavazatára várunk. Az LMBT közösség szövetségeseivel együtt részese egy emberi jogokról szóló vitának, amelyben közvetlen összeütközésbe került a politikai pártokkal és az Ortodox Egyházzal, olyan szervezetekkel, amelyeknek számos anyagi forráshoz van hozzáférésük céljaik megvalósítása érdekében.

Az LMBT közösséggel foglalkozó MozaiQ Egyesület munkáját 2015-ben kezdte, és azóta folyamatosan megpróbál ellenállni a szexuális kisebbségeket ellenző konzervatív áradatnak.

Az elmúlt két évben a MozaiQ Egyesület több mint 150 közösségi eseményt szervezett: egy nyári egyetemet, nyilvános fórumokat politikusokkal, az „Isten nem politizál” nevű felvonulást, egy tüntetést az Egyetem téren, a Bukarest Pride 2016-ot, számos összejövetelt idős LMBT személyeknek, sporteseményeket, egy érdekképviseleti kampányt egy LMBT közösségi központ létrehozására Bukarestben, továbbá számos nyilvános fellépést egy olyan közösség képviselete érdekében, amely nem hallatta hangját eléggé az elmúlt években. A MozaiQ Egyesület egyidejűleg szolidaritást vállalt más társadalmi csoportokkal, szövetségre lépett feminista szervezetekkel, roma jogokért vagy hátrányos helyzetű személyekért harcoló szervezetekkel. A szolidaritás számunkra a demokrácia alappillére.

Most a MozaiQ Egyesület a segítségeteket kéri egy, az alkotmánymódosításról szóló népszavazással kapcsolatos kampány előkészítésében. Eddig sikerült megmutatnunk, hogy kreatívak vagyunk, keményen dolgozunk, törődünk a közösségünkkel, és most a közösséget kérjük, hogy csatlakozzon hozzánk a jogaink védelmében vívott harcban. Amikor egyetlen személy jogait megkérdőjelezik, mindannyiunk jogai veszélybe kerülnek.

A „Támogatom az LMBT közösséget a népszavazáson” közösségi finanszírozási kampányt azért indítjuk el, hogy anyagi támogatást szerezzünk a mozgósításhoz az egyenlő jogokért folyó küzdelemben. A kampányhoz egy határozott kommunikációs stratégiát indítványozunk, önkénteseket toborzunk, népszerűsítő anyagokat és videókat készítünk elő, közvetlen akciókat kezdeményezünk, továbbá az országos tájékoztatás érdekében egy weboldalt hozunk létre.

Javaslataink megvalósításához 3800 euróra van szükségünk. Az anyagi forrás a következő tervekhez szükséges:

  1. Tüntetések és egyéb köztéri események négy főbb romániai városban. Az elkövetkezendő hónapokban mozgósítani fogunk különböző közösségeket négy főbb városban, hogy szervezkedjenek, és nyilvánosan kérjék jogaik tiszteletben tartását, amely egy jól látható jel a politikusok és a társadalom felé, hogy létezünk, és ellenállunk minden jogainkat korlátozó próbálkozásnak. Költségvetés: 900 euró
  2. Egy információs sátor a bukaresti lakosok számára, egy hónapig a város központjában, ahol a MozaiQ önkéntesei szórólapokat osztogatnak, és megvitatják az Alkotmány módosítására tett javaslatokat. Költségvetés: 500 euró
  3. MozaiQ kiszállások Romániában. Megpróbálunk minél több romániai városban jelen lenni, még a kisebb városokban is, hogy felvilágosítást nyújtsunk a helyi közösségeknek az Alkotmány módosításának veszélyeiről. Költségvetés: 700 euró
  4. Egy kampányvideó, mely magába foglal egy általános népszerűsítő videót és egy sor egyéni videót, mely minél több állampolgárt mutat be, amint kiállnak az emberi jogok és a demokrácia mellett Romániában. Költségvetés: 300 euró
  5. Egy a kampányt népszerűsítő weboldal, ahol az állampolgárok hozzáférhetnek különböző információkhoz, és letölthetik a kampányt népszerűsítő anyagokat. Költségvetés: 300 euró
  6. Kampánynépszerűsítő anyagok, beleértve plakátokat, közösségi médiás képeket, matricákat, sablonokat, pólókat, táskákat, naptárokat, stb. Költségvetés: 400 euró
  7. Online hirdetés (Facebookon és más weboldalakon) annak érdekében, hogy mindenkihez biztosan eljusson az üzenetünk. Költségvetés: 700 euró

Ezek tehát a terveink annak érdekében, hogy a lehető legtöbb embert magunk köré gyűjtsük, és mozgósítsunk társadalmi csoportokat, hogy hallassák hangjukat.

Az adományok számára három bankszámlát nyitottunk. A beérkezett összegről mindenkit heti rendszerességgel értesítünk. A kampány lejártával nyilvánosságra hozunk egy átlátható összefoglalót a kiadásainkról.

Számlaszám (RON) RO16BTRLRONCRT0320175902

Számlaszám (USD) RO94BTRLUSDCRT0320175901

Számalszám (EUR) RO09BTRLEURCRT0320175904

Ide kattintva akár Paypal segítségével is adományozhatsz.

Személyzeti költségeket a közösségi finanszírozási kampány nem tartalmaz, mivel minden munkánk önkéntes alapú.

Köszönjük történetünk elolvasását, továbbá hozzájárulásodat a kapmányhoz, mely közösségünk megerősítését szolgálja.

További információkért és részletekért látogass el a MozaiQ Facebook-oldalára. Ha pedig bármilyen kérdésed támadna, írj a vladviski@gmail.com vagy mihnea.florea@gmail.com e-mail címre.